Ha nem lehet személyesen
a szemedhez érni
szememmel, s szívedet
szívből visszakérni,

leírom én így, e műben
titkosan és csöndben,
mert nem élhetek tovább
ilyenfajta ködben.

Sajnálom, hogy mondandómat
rímbe kell, hogy szedjem,
és sajnálom, hogy a szíved
ilyen mód kell verjem.

Megtiltott, hogy szóljak,
Neked önmagamról
versstrófáim szólnak
szívem parancsából.

Tiszteletben tartom
azt a másik embert,
aki miatt Isten
ilyen módon elvert,

de vigyázz, mert minden dolog
határral van tűzve.
Hiába a türelmem, ha
bedobod a tűzbe.

Könyörögtem eddíg:
ne add el a szíved,
elveszíted így a
legesleghűbb híved.

Szeretnélek látni,

csodálón nézni Rád,
csókolni, imádni
egész életen át.

Nem tehetem, mert nem szabad
Neked másra vágyni,
mégis célom elérni, hogy
tudjunk együtt szállni.

 

Szárnyaszegett angyal
új erőre kapna,
ha a régi társsal
újra szárnyalhatna.

A lemondás nem jó,
nem érhet el semmit.
Mind a ketten égünk;
Te ott benn, s én itt.

Nem tudom, hogy kérjem
azt, hogy Te is érezz.
Könyörgöm Magadban
engem ki ne végezz!

Nem létezem másképpen,
csakis Teáltalad,
különben az élet rajtam
csöndesen átszalad.

Azt mondtad: nem hiszed,
amit Neked mondok,
máskor mégis érzed.
Itt jönnek a gondok...

Múltkor, ahogy láttam,
szemedbe volt rejtve
a legbelső vágyad
titkos kicsi csendje.

Nem futhatsz el mindíg, hiszen
nincs menekvés ebből.
Lehet ám, hogy fölösleges
szót ejtenem erről.

Jelenleg mondandóm
nem volt más, csak ennyi,
ha szívedig nem ér,
nem tudok mit tenni.

Nem kell más, csakis Te,
mással nem élhetek,
ennek az oka az,
hogy örökké szeretlek!

 

Nagykanizsa, 2009. november 24.