Késő éji varázs

Egy álom, semmi más,
édes kis suttogás,
mi éjjel megtalál:
rózsaszín köd, varázs.
Egy ló, egy táj, s te.
Ez jön minden este;
epedve vár szívem
kis teste remegve.

Azt láttam, ott vagyunk
egy festői helyen,
a felhő is arany,
szikrát szór a szemem.
Nem tudom még, hogyan
válhat ez valóra,
súlyos percek esnek
a nagymutatóra.

Relatív az idő,
tán egy fa is kinő,
vagy virágok hada:
százezer és száz tő,
de én azt megvárom
mindegy, milyen áron,
hogy Veled lehessek,
mint azon a nyáron.

Igaz, bár tél volt még,
mikor szívem Tied
lett, de mindig hűen
lejtett táncot Veled.
Karácsonyra kaptam
ajándékba Téged,
s nem hittem akkor
a szomorú véget,

mégis várlak mindig:
legutolsó szintig,
amikor az álmom
sem lesz más, mint miszlik,
addig pedig Drágám,
majd a semmi ágán
együtt leszünk mindig,
míg arcom a párnán…

talán jelent valamit, ha rájössz, Neked írtam...

Budapest, 2011. március 22. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.