Kérhetnélek én Uram, hogy
add Őt oda nékem,
kérlek is, hisz csak ő az én
egyetlen reményem.

Szeme, mint a fénylő csillag,
arca, mint az álom,
s ha tehetem, éjjel-nappal
csakis azt csodálom.

Ajka, mint a rózsa szirma:
vöröslően hívó,
édes hangja bársonyos, mint
a legtisztább kürtszó.

Kérhetnélek arra is, hogy
könnycsepp lehessek, és
az arcát végigcsókolva
a porba leessek.

Ehelyett én arra kérlek,
hallgasd meg az imám,
és most nekem tekintsd el hát
az én összes hibám.

Hidd el nekem, megérdemli
Ő a kegyességed;
földi pályán Ő lehet a
legszebb ékességed.

Ne kínozd Őt, szépen kérlek,
ne légy ilyen gyáva!
Ami ütést reá mérnél,
verd le rajtam máma!

Büntess inkább engem, hogyha
kedved épp úgy tartja!
Én feküdjek lenn a porban
felejtésnek hagyva.

Adj hát Neki boldogságot:
örömöt és szépet,
ne láthassa maga előtt
a valódi képet!

Minden, ami él és mozog,
szeresse Őt inkább,
mert ha nem így történik meg,
elveszett a világ!

Vigyázd Te az álmát kérlek!
Tedd széppé életét,
hogy az ember új bizalmat
vethessen Tebeléd.

Erős hangom égbe szálljon,
imám szóljon Néked,
ha szereted helyettem is,
én szeretlek Téged…

 

 

Nagyrécse, 2009. június 26.