NEMMMVAGYOKELVONT! :D

Amikor az emberből kitör a démon

Eddíg szerelmes voltam, most szókimondó leszek.
Költői hitvallásnak így keresztbe teszek.

Nem érdekel, milyen műfaj, milyen rím, vagy strófa,
az se számít, ha minden versem durván le lesz szólva.

Nem másoknak írom én ezt, nem számít, hogy mit hiszel,
tőlem folyton imádkozhatsz, akkor majd a hit visz el.

Nem számít, hogy mit gondoltok rólam kicsik, s nagyok.

Hiába is erőlködtök, a jobb úgyis én vagyok.

Nem akarok olyan lenni, mint a világ nagyja,

aki minden pillanatát sorban állva adja.

Nem kívánom soha azt, hogy szeressél engem,
de nem bántam soha azt, hogy ilyennek kell lennem.

Nem érted meg, bár szeretnéd, hogy miért megy így nekem,
pedig én csak teszem, amit súg szívem, és eszem.

Nem fogod fel, mi az érték, hiába van előtted,
ezért nem lesz soha nálam különbb ember Belőled.

Nem érdemes ember lenni, abból – tudod sok van.
Leszek inkább sötét angyal, gonoszság a bajban.

Nem állítom, hogy ez neked különösképp tetszik,
de mindegy is, hisz a téma senkinek sem fekszik.

Nem izgat fel, hogyha tőlem égnek áll a hajad,
ha nem tetszem, társadnak az üres világ marad.

Nem tudom, hogy mit hoz a perc, mit hoz ez az óra,
ha meghalok, még akkor sem méltatlak a szómra.

Nem sértő a tudat, hogy elítéltek engem,
a különbség az csak köztünk: tudom mit kell tennem.

Nem fáraszt a dolog, az hogy megpróbálsz lenyomni,
így is-úgy is vesztesz, csak mert nem tudod befogni.

Nem vagy képes átejteni, aljas csellel várva,
hogyha mégis sikerülne, heten vernek állba.

Nem vágyom én másnak lenni, különb, mint most vagyok,
romantikus hős lehetsz, de gonoszak a nagyok.

Nem volt célom jóvá válni, soha nem is leszek,
különösebb gondok nélkül bárkinek beteszek.

Nem gondolom, hogy így élni feltétlenül nyerő,
de az jusson eszedbe, hogy egységben az erő!

Nagykanizsa, 2009. november 24.

Álomkép

Csillag alatt az ég szelíden
szíveket dobbant, de mondd! De kiben?

Ablak alatt a függönyön át
süt le a hol is, és néz le reád.

Álmodat őrzi, hogy szép legyen:
kiscsikó játszik a messzi hegyen.

Boldogan él, oly búfeledő,
Ő is olyan, mint egy jó szerető…

Nagyrécse, 2009. október egy éjjele

A Reményről

Remény az, mit akkor érzünk,
hogyha teljes szívből vérzünk.
Miért lehet ez az érzés?
Miért hat úgy, mint a nagykés,
mikor az ember húsába vágják
és még el is várják,
hogy szenvedni lássanak.
Azt hiszik az emberek,
olyan könnyű! Meglehet,
el se’ tudják képzelni,
milyen lehet érezni,
amikor nincs más neked,
csak a Remény van Veled.
Egyedül vagy utadon,
ezer év már nyakadon,
hordod azt a nehéz súlyt,
ami Téged földre sújt,
és habár küzdesz ellene
összetörsz, úgy halsz bele,
mint kinek a világon nincs senkije…

Nagykanizsa, 2010. április 10.

A kóró panasza

Rég volt, rég…, de gondolok Rád
minden áldott este
száz pók szőtte fátyolon át
kábulatba esve.

Bárcsak tudnám leírni azt,
amit akkor látok,
amikor a múltnak vásznán
Picikémmel játszok.

Olyan volt Ő, mint a rózsa:
rém tövises virág,
de illatát megérezve
megfordul a világ.

Az emberek meg csak kérdik
kábulatom lesve:
”Füvet szívtál tán fiam, vagy
berúgtál az este?”

Nem, jelentem semmi bajom!
Éppen csak Rá gondol
szívem minden porcikája;
parázslik és tombol.

Izzik, mint az égő máglya,
dühöm gyűlik benne…
Bárcsak! Bár az én Picikém
újra velem lenne!

Nem lesz velem, ezt kezdhetem
biztos pénznek venni…
Azt hiszitek szuper érzés
megunottnak lenni?!

Olyan vagyok, mint a kóró:
kinézete érvel,
hogy egy rózsa szépségével
soha napján ér fel.

Amíg Neked jó a sorsod
csodálóknak hagyva,
addig majd én így halok meg:
örök jégbe fagyva.

Majd egyszer tán kiolvadok, 
engem ha keresnek,
üzenem én Picikém, hogy
örökké szeretlek!

 

Nagyrécse, 2009. október 27-28.

A Hold szerelme

Elfáradtan, tiszta arccal
ülsz előttem szőke angyal.
Szemléled a világot,
mit még ember nem látott.

Körülötted nyíló rózsa,
hívna ajkad édes csókja,
de nem lehet soha sem,
mert a lelked szertelen.

Szemed tükrén örökké
a bánat válik örömmé,
csak a szíved az, mi csalfa,
s mindörökké csalna.

Szépségedtől emberi vágy
felizzik, mint a tüzes ágy,
mit ifjú pár melegít,
szerelmével felhevít.

Felkelünk mi minden új nap,
újat látunk, mindig újat.
Míg Te nappal, én éjjel
keringőzünk a széllel.

Megmutatod sápadt arcom,
ha nem vagy, hát én sem látszom.
Én soha nem vénülök,
mert fényednél szépülök.

Ragyogásod nézd! Az élet!
Nélküled itt nincs, mi élhet.
Melegítsd a veteményt,
tápláld Te a vak Reményt.

Nincs több, amit élő kap,
égj hát mindig drága, Nap,
éjjel pedig Szerelmem,
szunnyadj szépen, csendesen…

Klaudiának, az én napomnak, mentoromnak és örök barátomnak szeretettel

 Balatonfenyves, 2009. augusztus 21.

16 sor fájdalom

A legfájóbb kín,
hogy ott ül melletted,
Te csókolnád, ölelnéd,
de nem teheted.
Égő az érzés,
súlyos a terhed,
más nem érti meg
a szerelmed.
Ami szép volt,
mind feledted.
Sötét fellegek
gyűlnek már feletted.
Ami volt, elmúlt,
mást ölel helyetted;
mily hiába így,
hogy oly hűen szeretted…

 Nagyrécse, 2009. november 18.