A Hold szerelme

Elfáradtan, tiszta arccal
ülsz előttem szőke angyal.
Szemléled a világot,
mit még ember nem látott.

Körülötted nyíló rózsa,
hívna ajkad édes csókja,
de nem lehet soha sem,
mert a lelked szertelen.

Szemed tükrén örökké
a bánat válik örömmé,
csak a szíved az, mi csalfa,
s mindörökké csalna.

Szépségedtől emberi vágy
felizzik, mint a tüzes ágy,
mit ifjú pár melegít,
szerelmével felhevít.

Felkelünk mi minden új nap,
újat látunk, mindig újat.
Míg Te nappal, én éjjel
keringőzünk a széllel.

Megmutatod sápadt arcom,
ha nem vagy, hát én sem látszom.
Én soha nem vénülök,
mert fényednél szépülök.

Ragyogásod nézd! Az élet!
Nélküled itt nincs, mi élhet.
Melegítsd a veteményt,
tápláld Te a vak Reményt.

Nincs több, amit élő kap,
égj hát mindig drága, Nap,
éjjel pedig Szerelmem,
szunnyadj szépen, csendesen…

Klaudiának, az én napomnak, mentoromnak és örök barátomnak szeretettel

 Balatonfenyves, 2009. augusztus 21.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.