Búcsúdal 

Nézd, itt az otthonod:
Jóbarátok, és sok egyéb más,
és Nézd! Mindez romba dől:
itt a vége, időnk lejárt.

Fák a domb mögött;
nehéz utak várnak még Rád,
de lám, erős a két kezed.
Sok éves múltad nem számít már.

Nézd, régi szeretteid,
csodálkozva néznek fel Rád.
Miért? Mondd miért nem lépsz végre fel
az árny ellen, mi legyőzne már?

Ott bújkál az mindenben,
légy erős, vagy elvisz az ár!
Tégy érte, hogy szép legyen,
s légy boldog, mert sírni kár!

Elbúcsúzol, de jó lehet;
madár száll most a domb felett.
A holnapod elérhet máshol,
nem is sejted, mi lesz még Veled.

Most elmész ezzel az erős szívvel,
nem számít majd a százéves bánat.
Engedd végre szabadon
minden egyes régi vágyad!
Ha elragadna a nagy mélység,
lépj ki a fényre, törd át a gátat,
nagy lépés most ez, Te érzed,
de bárhogy hiszed, tovább nem várhat!...

az utolsó réges-régi dalszöveg, számszerint No. 5, de csak mert nem találtam többet, amit ki is mernék tenni... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.