Szerenád 

Ajkad piroslik, hívogat, mint a rózsaszirom,
Temiattad érzem én azt: itt van az én otthonom.
Szemednek gyönyörétől újra látna már a vak,
tudom, mindig itt vagy velem, Hozzád csal egy belső hang.

Vállad selyme szól csak kinn a szabad ég alatt,
Veled - mint az idő, gondom nyomtalanul elszalad.
Távol van már minden bántó, csak a szép mesénk maradt,
Együtt dobban most a szívünk, érzi, hogy Veled marad.

Boldogságom záloga;
az utunk visz most máshova,
a felhők felett
süt a Nap.
Szerelmednek tengerében
elveszítem tiszta énem.
Mentőövet
ne dobj soha!

Vágyam szava halkan csendül: gyere velem most hamar!
Eltakarlak karjaimmal, mint kis virágot az avar.
Távol van már minden bántó, a világ dala csak szaval,
Együtt dobban most a szívünk, más pedig már nem zavar.
 

Boldogságom záloga;
az utunk visz most máshova,
a felhők felett
süt a Nap.
Szerelmednek tengerében
elveszítem tiszta énem.
Mentőövet
ne dobj soha...

réges-régi dalszöveg No.4

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.