Úgy születtél, mint a csillag;
ismerős vagy, jó barát,
ezért Neked dalolom el
szívem minden bánatát.

Ajándékot láss e versben,
mert jeles biz ez a nap:
tizennyolc év sok idő ám!
Mégse lettél ingatag.

Azt mondtad egy délutánon:
a lufit nem szereted,
rózsára meg pénzem nincsen…
Mit adhatnék hát Neked?...

Gondoltam én más virágra,
de az sajnos nem rózsa,
más fajta gizért-gazért
meg mindenki beszólna.

Gondoltam én ékszerre is,
csillogna mint a szemed.
Hogy én ezen gondolkozom,
elvették az eszemet?!

Gondolhatnék akkor inkább
egyből lottó ötösre,
de ahol csak érdeklődnék,
mindenki csak röhögne.

Újra itt a nagy dilemma:
mit adhatnék hát Neked?...
Rózsára pénzem nincsen, a
lufit meg nem szereted.

Így, most amint arcod nézem,
elragad a pillanat:
Mit szájalok én, a marha? -
ötlik fel a gondolat…

Kicsi szívem azt kívánja,
hogy kezdjed már hallani,
máskülönben ez a versem
kudarcot fog vallani.

Csöppnyi számból erős hangom
mondandómnak teret ad;
én ezennel azt kívánom:
érezd mindig jól Magad!

Nem tudom, hogy miért nem tartok
egy ötpercnyi szünetet -
tudom jól, hogy még nyolc ember
rágja most a füledet.

Végül is, hogy mit akartam
én most ezzel mondani?
Úgy gondoltam, írok pár sort,
mert nem tudtam aludni.

Monológom befejeztem,
köszönök is jó nagyot,
csak előtte hadd kívánjak
boldog születésnapot!

Lukács Fruzsinának, kedvenc osztálytársamnak 18. születésnapjára